Cseres hegység, Ragács-gerinc - 2007.05.28

Végre itt a Pünkösd, végre megint hétfőre esik. :-) Végre megint Cseres hegység. Megígértük és vissza is tértünk, hogy befejezzük a Ragács által koszorúzott gerinc bejárását. Cseres hegység - 2007.05.28

Ajnácskő, fölötte a Ragács

Nem akarunk a már bejárt útra visszatérni, ezért egy újabb verziót próbálunk ki. Reggel a 6:25-ös busszal kirobogunk Ceredre, és átgyalogolunk a határátkelőnél Tajtiba. Az idő, az előző napokban kánikulává fokozódott, most mégis akkora köd van, mintha ősz lenne. Persze gyorsan kiderül az oka is, mert mindenhol láthatóak a zivatar nyomai. Bár a meleg nem csökkent túlzottan, de legalább a nap nem süt.

Tajtiból megközelítjük Újbást-ot, majd a térképen kinézett úton átvágunk Óbást-ra. A helyiektől tájékozódunk az általunk kinézett útról. A megkérdezett 4-5 ember, hasonló számú verziót mond, ezért megyünk a saját fejünk után. Mindenki nagyon kedves és segítőkész. Indulás előtt még végighallgatunk egy rövid jellemzést Hortytól - Gyurcsánig terjedő korszakról.

Átvágunk a feltételezett irányba, a Pogányvárból szinte semmi sem látszik. Mire beérünk Csevicére kezd a nap is előjönni. Ajnácskőn, már meleg van, ezért megállunk a kocsmába felfrissíteni magunkat. Ja meg persze itt az ideje a reggelinek is.

csípőre tett kéz, az elszántság jele :-)

Ajnácskő

Reggeli után kiszúrjuk, megcélozzuk a Ragácsot és elindulunk. A jelzések jól követhetőek, de néha azért figyelni kell. Az autóútról jobbra térünk az erdőbe, és máris kezd emelkedni a hegy. Az emelkedő hosszú és nehéz, elkövetem azt a hibát, hogy megállok a felső harmadban pihegni. De elindulni már alig tudok. Végül azért felküzdöm magam, valószínűleg a kocsmában fogyasztott folyadék nem vált hasznomra. 

Ragács

A Ragács sziklái nagyon szépek. Található fent pecsét is. Körbejárjuk a sziklákat, szemügyre vesszük a tovább utunkat. Lefelé ereszkedni sem sokkal jobb, mint a másik oldalon felfelé, de a szép erdő kárpótol némileg. Nem találkozunk senkivel, kihalt minden, itt ma nincs állami ünnepnap. Az erdő főként cserekből áll, de nem ritkák a tölgyek, bükkök, gyertyánok sem, a mocsaras területeken pedig éger lelhető fel. A fenyők szemmel láthatóan nem érzik itt jól magukat, ellentétben a vörös tölgy tájidegen, de látványos hajtásaival. Egy kis erdei ház után kiérünk egy bitumenes útra. A turistaút egyenesen átvág rajta, és rövid ideig egy járatlan bozótos hegyoldalon vezet. A jelzések itt is megtalálhatóak, de nagyon kell figyelni az utat.

Barátaink figyelmeztettek erre a részre, bár nem volt olyan járhatatlan, mint a pár évvel ezelőtti állapot. Az út végül megint egy idősebb erdőbe visz. Elérjük a Szár-kő (Steblova Skala) előtti elágazást. A hőség már újra a régi, ezért rövid tétovázás után elindulunk az egykori vulkán felé (40p). 

A Szár-kő már a Ragácsról is látható volt, egyes elméletek szerint a mai hegy a vulkán kráterét másodlagosan feltöltő bazaltolvadékból jött létre, majd az idők során a tényleges kráterfal lepusztult. A fényképeken tényleg fellehető erre bizonyíték. De mellőzve mindenféle tudományos megközelítést, gyönyörű hely. Nekivágunk az emelkedőnek, kőtörmeléken vezet utunk. Nem indulunk a csúcs felé, hanem balra húz lábunk a sziklák felé. Körbecsodáljuk az oszlopokat és lebotorkálunk a törmelékmezőkig. Végül megállapodunk egy lebányászott teraszon, melyet impozáns sziklák karéjoznak. Eszünk-iszunk, élvezzük a napot a sziklákat, és a kilátást.

A sziklák magas, üveghangot adnak, amikor összekoppannak, és éles peremeik vannak. A környéken eddig nem találkoztunk ilyen tulajdonságokkal. Legalább egy órát töltünk itt. Összepakolunk, és egy vadregényes ösvényen felmegyünk a csúcsra. Itt is gyönyörű kő-kibúvások, tornyok fogadnak minket.

Az út innen egy keskeny gerincen vezet tovább, tátrai hangulatot kölcsönözve az amúgy is lenyűgöző helynek. Kis idő múlva az ereszkedésünk, balra irányul. Utunk innen az egykori kitörések által képzett szikla csúcsokon vezet tovább. Elsőként a Suhaj, majd a Cserép-kőre mászunk fel. Mindkettő lenyűgöző formáció, szívesen elfogadnám őket a kert végébe. Túljutva a gerincen, kiértünk egy fennsíkra, aminek a túlsó végén, Dobogón, elkezdjük ereszkedésünket utunk végcélja, Hodejov felé.

A falu igen hangulatos putri-részére érkeztünk, de a vasútállomás szerencsére pont velünk szemben van velünk. Mivel egy ideje már vízhiánnyal küzdöttünk, a kocsma pedig zárva volt, a kútból pedig nem mertünk inni, ezért nem indultunk a faluban emelkedő szikla meghódítására. A kis helyközivel (milyen hülyék a szlovákok, még üzemeltetik, persze nálunk pl. a Mátra körül már jól felszámolták a múlt e csökevényét) visszatértünk Fülekre. Kigyalogoltunk a számunkra új étteremhez, majd jó turistához hűen, sörözve várjuk meg a fuvart hazafelé.