Túra a tiszolci várhegyre és a Rozsdás-völgybe. 2008.03.

Viharos szél, zivatar, felüljáróról leröppenő kamion, viharkárok európaszerte. A dolgozó ember nem válogathat, akkor megy a szabadba, ha ideje van rá és nem akkor, ha jó az idő. Az első körforgalomban, a szemközti tetőről letép egy méteres lemezdarabot a szél és az ott haladó autó szélvédőjére dobja. Így indulunk a tiszolci várhegy felé, az eső is csatlakozik hozzánk.

Számtalanszor utaztunk már át Tiszolcon, és sokszor vizsgálgattuk a várhegy meredek oldalát, fehér szikláit. Mivel a fent vázolt időjárási viszonyok mást nem tesznek lehetővé, a túra mellett döntünk és elindulunk rég kiszemelt célunk felé. Szokásos helyünkre, a fenyőfa alá parkolunk, majd a sárga jelzésen nekivágunk a hegynek. (400m)

Az eső viszonylag elviselhetően, de folyamatosan esik. Pár lépés után a példásan kiépített táblákhoz érünk, ahol térkép, fénykép, leírás található az útvonalról. A táblák nem maradnak el a felső szinteken sem, látszik rajtuk, hogy újak. Az út meredeken felvág a fenyők közé, követjük. Ez már a természetvédelmi terület, a kidőlt fák igazi őserdei hangulatot teremtenek. Az út viszont jól karbantartott, a fordulókban padok találhatóak.

A kényelem vonzásának nem engedve érünk el egy zászlóval jelölt kilátópontot. Sokat nem látunk a felhőktől, de egy ideig meresztjük szemeinket. Innen egy határozott gerinc nyúlik végig a hegy nagy részén, mely a túra legélvezetesebb pillanatait nyújtja.

Az eső eközben többször próbál hóra váltani, lassan sikerrel jár. Leérve a sziklákról, kellemetlen talajra érünk, alul vizes mészkő, felül havas avar. Nehezen haladunk felfelé, de szenvedésünk addig tart, amíg a hóréteg megvastagszik.

Jobbra tekintélyes falak bukkannak fel, nem messze lehetünk a csúcstól. Kis kapaszkodás után újból az előbb látott gyönyörű táj tűnik fel előttünk, valahol a hó és köd mögött. Túl a csúcson két kis falmaradványra bukkanunk, bár a leírás alapján lehet, hogy nem is volt sokkal nagyobb fénykorában sem.

Tovább megyünk és egy nagyobb szikla kibúváson áthaladva újra gerincesedik az út. Ez a legszebb része. Bár a hó és víz miatt figyelni kell minden lépésre, lenyűgöző a táj. Kiérünk egy kitettebb szakaszra, alattunk tovább kígyózik a gerinc, előttünk távolabb, sziklafal meredezik, szakad a hó és fúj a szél.

Leereszkedünk a kis sziklagerincre, és óvatosan áthaladunk rajta. A végén találunk egy árva kis láncot, melyet a térkép is jelöl. A gerinc még utoljára összeszedi magát, és nekiugrik a felhőknek. Tekintélyes kibúvás ez is, de a szikla mállékonynak tűnik. Utunk innen lefelé visz, a hó, esővé változik. Innen már csak lefelé tartunk, majd a patak mellett visszatérünk a településre. 

Mivel még ruháink nem minden része ázott el teljesen ezért, átvágunk a Rozsdás-völgybe. Itt esőben megtekintünk néhány kiépített mászó helyet, majd hóban egy sziklatornyot. Végül némi kulináris élmény után hazafelé indulunk.