Magas Tátra, Karbunkulus - Fecske-torony 2006.07.

Négyen indultunk neki kétnapos Tátra túránknak. Két párosra váltunk szét, a mi fő célunk a Fecske-torony megmászása volt. A szokásos reggeli teendők után autónk végre a Tátra felé fordult. Megérkeztünk, parkoltunk és elindultunk méretes zsákjainkkal a Zöld-tavi ház felé. Az út unalmas és hosszú is, ráadásul bársonyos vállainkat is nagyon nyomta a zsák. Szerencsére az út vége bőségesen kárpótol az elmaradt látványért. A ház előtt eszegettünk, majd felvonultunk emeleti üde, friss szobánkba. Mi már nem voltunk annyira üdék, ezért pihentünk egy keveset.

Később rábeszéltük magunkat a Karbunkulusra. Mivel még láttunk bőven hófoltokat, hágóvasat és jégcsákányt is bepakoltunk a zsákba, szerencsére feleslegesen. Felgyalogoltunk a Karbunkulus mögé a csorbába. Mire odaértünk, egy szlovák páros szállt be az útba.

a beszállás felé

 Mivel sem alattuk mászni, sem várni nem akartunk, ezért egy lejjebb lévő szimpatikus párkány felé vettük az irányt. Amikor elkezdtünk mászni rajta, kiderült, hogy az az ereszkedőút, kiépített standokkal. Felmásztunk-mentünk rajta és már a csúcson vártunk meg a szlovák partit. Eszegettünk, fényképeztünk és vizslattuk a holnapi útvonalunkat a Fecske-tornyon. Ezután elindultunk és a jól megismert ereszkedő útvonalon lementünk, kötél nélkül.

Másnap reggel az erős fűtés miatt fáradtan ébredtem, 4 órakkor, 1 órával a tervezett időpont előtt. Így 6 helyett 5 órakkor indultunk, akkor még nem is tudtuk, hogy milyen jól jön ez az 1 óra. Sőt még több is elkelt volna. A Zöld-tó végében lévő vízesések mellett megy fel a régi turista út, azon indultunk el mi is. A vízesések fölött átláboltunk a patakon, és balra felvágtunk Lomnic és a Fecske-torony közé. Itt felvettük a hágóvasakat és szikrázó időben elindultunk a völgy felső végében fekvő beszállásunk felé. 

A hó jó volt 1-1 helyen még a jégcsákányt is használhattuk a repedéseken való átkelés közben. Végre elértük a sziklanyelvet és elindultunk. A sziklák kicsit nedvesek voltak ezért óvatosan kellett mozognunk rajtuk. Az út egy bevágás rendszer mentén húzódik és elég egyértelmű volt az elején. Ezután könnyebb szakaszokon keresztül balra tart.

A mászás eddig nem volt túl nehéz. Kb. 6.-7. kötélhossznál tartottunk, amikor Lomnic irányából felhő ereszkedett ránk és elkezdett dörögni az ég. Ekkor egy vízszintes párkány-szerűségen álltunk és előttünk egy függőlegesebb falrendszer indult, erre kellett mennünk nekünk is.

látótávolság

Úgy döntöttünk, a csúcs és rajta keresztül a könnyűnek ígért ereszkedő útvonal közelebb van. A további utat a közeledő vihar határozta meg, elszállt az élvezet. Számomra ez a szakasz volt a legnehezebb, bár önként nehezítettem is rajta néhol. 

Másztunk vagy öt kötélhosszt és felértünk a csúcsra. Közben folyamatosan nagyokat dörgött az ég, ezért csak ittunk, pakoltunk és indultunk is tovább a gerincen. A gerinc nem volt nehéz és később úttá szelídült. Végre elértük a kalauz szerint I-es nehézségű ereszkedő pályát és elindultunk rajta lefelé. A felhők ezerrel zuhantak lefelé, a szemközti hegyoldalt csapkodta a villám. Az út harmadát tehettük meg amikor az eső is rákezdett. Eddig is nehéz volt a mindenütt mozgó, csúszó, nyálkás hegyoldalon mozogni, de most kifejezetten szar lett. Mentünk még lefelé egy darabon, de nagyon messze volt a völgy és a villámok is közeledtek, ezért elővettük a kötelet és esésvonalban ereszkedni kezdtünk. 

Néhány kötélhossz után beereszkedtünk egy sziklafalba, már csak egy rövidebb hossznyi hiányzott volna, de ekkor felakadt a kötél. Felettünk visszahajló, mosott sziklák, bevágás, ráadásul az eső miatt vízesés, ami ereszkedés közben a terpesztett lábaink között folyt át, és hulló kövek. Visszamászni nem tudtunk, beszorultunk. Egy kő vállon talált, reménytelenül rángattuk a kötelet kettőnk teljes súlyával beleterhelve, a vihar közepén, feladtuk.

Mindkét szálból (félkötél) lehúztunk annyit, amennyit tudtunk, és elvágtuk. Összekötöttük, és egy szálon ereszkedtünk. Középen, persze pont egy áthajlásban, a csomó miatt át kellett szerelni. Nem részletezem… A kötél éppen leért a fal aljába. Amikor elengedtük, mint egy rugó visszapattant, nem is láttuk többet. Tulajdonképpen nem is néztünk vissza, örültünk, hogy megúsztuk, és a Rézpadok hómezején visszatértünk a házba ~17h.