2014. július 3., csütörtök

Öt nap Paklenica

                                                            
A Magyar mászók körében is jól ismert Paklenica völgyet látogattuk meg Kamenyicki János cimborámmal és az ott töltött öt napból, négy nap mászással egy nap túrázással telt. A hely méltán népszerű, hiszen időjárása stabilnak mondható, kora tavasztól, késő őszig /bár a nyári időszakban pokol meleg tud lenni, de találunk árnyékos részeket ahol ekkor is jókat mászhatunk /a kőzet csodaszép és stabil, az utak nagyrészt jól kiépítettek, a 15 méteres rövid sport utaktól  a 350 méteres több hosszasokig, az egészen könnyű 3-as fokozattól  az extrém 11-ig.




május 19.
Két utat másztunk a Veliki kuk-ra. Mind jellegében és nehézségében hasonlók, a kalauz szerint 5a, azaz 6-nehézségűek. A Centralni kamin 180m míg a másodiknak mászott Barba Antin 170m.

május 20.
Második mászónapra, az Anica kuk-ra terveztük és másztuk a Capitan Pelinkovac nevű utat. Az út nagy része táblamászás. A 7. kötélhossz a legszebb. Egy balos traverz után kis áthajlás, nagy oldott fogásokon, nagy nyúlásokkal, majd vissza jobbra és egyenesen föl a standba 5c. Az utat végig M8-as csavarokkal építették, helyenként szellősen, de a kő bőven ad lehetőséget kiegészítő közteseknek, főleg gyűrűk fűzésére. Az utolsó kötélhossz, a beszálláshoz vezető útról jól látható sárga színű, enyhén áthajló, borsóköves táblán vezet 6c. A standtól  jobbra  fel, majd egy balos repedést követve enyhén jobbra tartva egy nagy zsebig, majd onnan fel egyenesen a standba.

Egy a sok gyönyörű Pezzolato út közül.

Jani az első kötélhosszban

a másodikban

hetedikben
nyolcadikban

kilencedikben

itt + Én

 
május 21.
Szerdára egy túrát iktattunk be a Kis völgyön föl, a nagyon le. Egyszer érdemes végigjárni. A kis völgy bejáratánál belépőt kell váltanunk 50 kuna-ért. Ami még fontos hogy vigyünk elegendő folyadékot magunkkal, mert előfordulhat hogy nem  találunk ivóvizet menet közben.  Mivel  májusban sok csapadék volt így találtunk forrást, patakot a völgy felső harmadában, sőt, most annyi víz volt, hogy egy részen épített drót kötélhídon keltünk át. Egyébként a  két liter víz elégnek bizonyult a kb.5 órás menetre.










május 22.
Anica kuk, Kamasutra 150m 5b. Nagyon meleg volt és úgy döntöttünk, hogy nézünk valami rövidet az Anicára. Borók Sanyi barátommal másztuk két  éve nyár derekán és emlékeztem, hogy ott egész elviselhető volt a nagy meleg. Janinak tervbe volt, én meg szívesen másztam még egyszer. Az első és a negyedik hossza nagyon szép, a lejövet egyszerű és rövid./- a f.gépet lent hagytam az autóba így beteszek egy pár képet egy előző túráról/
               
Sanyi az első kötélhosszban, Kamasutra

Ljubjanski  kulcshosszában a zsíros bevágásban

itt is
 Ugyan ezen a falrészen a Ljubjanski / 6a+ 220m/ nevű út is nagyon szép,de a kulcs része nagyon el van zsírosodva, így most ezt kihagytuk. : ) Délután megnéztük Karlobag-ot.

május 23.
Utolsó napra a Skradelin nevű falrészen, a Dreaming the lost friends 6a+ 100m és a Ca je od Draga je od Draga 6b+ 120m-es utakat választottuk, mindkettő Pezzolato.

 






május 24.
Reggel hazaindultunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése