A már-már kultikussá nemesült, "Hová menjünk?" kérdést a túra előtti napokban, legalább 1000X tettük fel. Természetesen a válasz, a magabiztos, "Nekem minden jó!", volt. Ilyen határozott tervekkel indultunk útnak, dec. 29.-én reggel. Előző este már 21h-körül sikerült eldöntenünk, hogy megyünk, és hogy a Magas-Tátrába.
Az autóban végre eldőlt, hogy a bemelegítő túra a Fehér-tavi-csúcs (2229m) lesz, a Elülső-Kopa-hágóból (1780m). Ebbe mind a négyen belenyugodtunk. Ja, az autó útközben -17Cocsúcsot mért.
Elég későn indultunk a parkolóból, és a szállásra is vissza kellett érnünk időben, ezért azt terveztük, hogy megyünk, ameddig időnkből-erőnkből telik. A felmenet eseménytelenül telt, a nap hétágra sütött, de a hó azért erősen recsegett-ropogott. A kitaposott út egyre keskenyebb lett, és a Nagy-Fehér-tó (1610m) végéig már csak egy tétova nyom vezetett, ami meg is szűnt. A hágóban már firnes hó fogadott, a szélnek-napnak kitett részeken.
itt indul a gerinc |
Innen rögtön nekivágtunk a havas törpefenyvesnek. A törpefenyves nem zúgott feketén mint a nagytestvére, hanem egyszerűen beszakadozott. Természetesen ezt a szakaszt kerüljék jobbról a kifejletlen mazochizmussal rendelkező egyének.
Továbbiakban az út járótereppé szelídült, és a hó kezdett firnesedni. Tátrai útjaink során számtalanszor látunk-találkozunk zergékkel, de ilyen testközelbe eddig nem igazán kerültünk hozzájuk. Kölcsönösen megbámultuk egymást többször is, bár képet csak mi készítettünk.
Kilábaltunk a gerincre, és elővettük a jégszerszámokat. Hágóvasat nem használtunk bár néhány helyen elkelt volna. Sajnos olyan szinten rühelljük már a ki-be pakolást, a fel-le öltözködést, hogy inkább szenvedünk. Hágóvas nélkül a firnen, polár nélkül a hidegben, kamásli nélkül a mély hóban, vizes kesztyűben két száraz tartalékkal, majd lefelé lámpa nélkül a sötétben... De a lényeg, haladtunk, megdolgozva a havat. A hó minden halmazállapotban fellelhető volt, már kis szakaszon belül is. Volt mély porhó, firn, sok helyen nagy táblákban tört és csusszant a völgybe.
Többször is találkozunk a kőemberekkel, de inkább véletlenszerűen kerestük az utat. Régen jártunk már itt, nem emlékeztünk a nyári útra. Nem teljesen a gerincen haladtunk, de a hó minősége miatt nem nagyon mertünk túlságosan lejjebb menni sem.
A kényes részeken nagyon jól jött a két jégcsákány, Peti eddig eggyel jutott el. Már a csúcstömb alatt jártunk, felmásztunk a menetrend szerinti bordára, egy havas, majd sziklás bevágásban. A sziklákon csak porhó volt, ami nem tartott, csak takart, megszenvedtünk vele. A sziklákon még feljebb mentünk egy darabig. Innen már beláttunk abba a bevágásba, ami a csúcsra vezetett. Ugyanolyan volt az állapota, szikla porhóval, mint amelyiken felszenvedtünk az előbb.
Kis matek, (nem is kicsi) sötétben vagy szürkületben kellene a problémás részeken lefelé mászni, ezért visszafordultunk. A tóhoz visszaértünk időben, az erdőben már teljes sötétségben bandukoltunk lefelé.
itt már lefelé jövünk, a kör jelöli a pozíciónkat |
Másnap általános levertség uralkodott rajtunk, nehezen indultunk el a szállásról, több tervet is elvetettünk, végül maradtunk a Batizfalvi-tónál. Persze az is kiderült, hogy a nagy szervezésben otthon maradt felszerelések miatt, jeget sem tudnánk mászni.
Az idő megint napos, derült volt. Ennek ellenére a tovább növekedett alul motiváltságom, társult némi gyomorfájással. A tóig még felvergődtem, ott viszont elvetettem minden további tervet, az igen erős szélben némi pihenő után visszafordultunk...
szélvédett helyet keresünk a Batizfalvi-tónál |
Lefelé újabb csapás ér minket. A fenébe, ott hagytuk a maradék borokat a szállás hűtőjében!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése