A már szokványosnak mondható évzáró, tátrai túránk mégsem lett szokványos, mert az időjárás nagy megrökönyödésünkre nekünk kedvezett. A Sziléziai-ház árai a csillagos egekbe szöktek, ezért a gyakorlattól eltérve, Alsóerdőfalván foglaltunk szállást. A rövid nappalok, valamint a szállás elhelyezkedése miatt, a Nagy-Tarpataki völgy lett a fő műveleti területünk.
1.nap
Első nap egyből az ótátrafüredi parkolóba vágtattunk, majd rövid pakolás után szemügyre vettük az új siklót, és az ő új árlistáját. Egy oda-vissza út 190 SKK, ezért hárman a gyaloglás mellett döntöttünk, bár a többiek jóvoltából a távot, zsák nélkül tehettük meg. Tarajkán persze újból összeborultunk rég látott zsákjainkkal, majd az egész csapat nekilódult a nagy völgynek. A hó fagyott volt, az ég tiszta kék, sütött a nap.
Első célunk a Nagy-Szalóki vízesés (Veverka-szakadék II/4).
Otthon már másztunk idén jeget, de a tavalyi tél ínséges viszonyai miatt alig kopott meg a rozsda vasainkon. Nameg tagjaink is kissé rozsdásak voltak, ezért kényelmes tempóban haladtunk felfelé. Az úton letaposott kemény hóban haladhattunk, de ha kicsit melléléptünk, azonnal beszakadt. Elérve a vízesést letértünk balra. Elsőként ezzel a hóval kellett megküzdeni, ami feljebb szerencsére firnesbe váltott. Felérve a jéghez szemügyre vettük, de nem volt valami jó minőségű, gondoltuk lesz itt jobb is, ezért visszacsúsztunk.
Pár éve másztunk egy szép jeget, amit most is szerettünk volna megkeresni, ezért a turista utat elérve felfelé indultunk a völgybe. Kis idő múlva megtaláltuk az említett helyet, de ott még kevesebb jég volt, legtöbb helyen kibukkant a szikla. Ezért elindultunk a Hosszú-tavi menedékház (1960m) felé.
Pár éve másztunk egy szép jeget, amit most is szerettünk volna megkeresni, ezért a turista utat elérve felfelé indultunk a völgybe. Kis idő múlva megtaláltuk az említett helyet, de ott még kevesebb jég volt, legtöbb helyen kibukkant a szikla. Ezért elindultunk a Hosszú-tavi menedékház (1960m) felé.
Nekem nem sok kedvem volt ehhez a túrához, ezért a felső Grószt szemléltem, miközben felfelé haladtunk. Ezzel nem voltam egyedül, hárman leváltunk, és a jég felé indultunk az alattomos törpefenyőkön keresztül. Amikor elértük az alsó Grósz-szakadékot (II/2+,II/3+), úgy döntöttünk, hogy ott azon keresztül megyünk fel a felső jég alá, és nem körben a havon. Beöltöztünk és elindultunk. Kissé furcsa volt még a jégen mozogni, nehéz volt állni a hágóvas két fogán, és a jégcsákányok is a kelleténél jobban mártódtak bele a jégbe. A jégszilánkok is rossz irányba repkedtek, kényelmetlen, szokatlan volt még minden, de azért kezdtem ráérezni a technikára. Ennek örömére meg is érkeztem a standba.
Innen felsétáltunk a felső jégfalhoz. Ez már impozáns vastagságban tapadt rá a sziklafalra, sok helyen türkizkék burványokat vetett, és homogén, tömör egységnek nézett ki. Mint később kiderült nem csak úgy nézett ki, hanem üveg keménységű is volt. Krisztián nekivágott. A fal alul kis emelkedővel függőlegesbe váltott, majd a felső harmadban színt is váltott és kissé kiugrott. Valahol a fal közepén járhatott barátunk, amikor a völgyből jelzést hallottunk, melyet a menedékházat jártak adtak le. Ők lefelé indultak, nálunk kiépült egy stand.
Eközben már a nap is az utolsókat rúgta, kevés időnk maradt. Ráadásul csak egy kötél volt nálunk, mert a másik a többieknél maradt, ezért már csak egy ember mehetett fel. Gyula előzékenyen átengedte ezt a tisztet nekem. A jég tényleg kemény volt, nagy darabokat hasítottam le, a sok ütés következtében. Nekem persze sokkal könnyebb dolgom volt, mint az előmászónak. A stand valahol a fal felső harmada alatt volt. Innen a színváltozás oka is látszott. A kemény rétegen, egy havas-jeges (habos) réteg volt. Persze ezt az elsőnek le kellett fejteni, ami pont a nyakamba hullott. De minden jónak vége lesz egyszer, én is indulhattam.
Fent a jég ellaposodott, de megtartotta kék színét. Összepakoltunk és egy bevágásszerűségben leereszkedtünk, két otthagyott szög segítségével. Lent összepakoltunk és a hóban lementünk a völgybe. Már sötét volt az erdőn kívül is, és a hőmérséklet is egyre jobban csökkent. Ezért lefelé már mi is igénybe vettük a siklót, így Füreden egyesült a csapat és elindultunk a szállásra, ill. bevásárolni. Este balassagyarmati barátaink is csatlakoztak hozzánk, s ezen népes csapat keretében főzőcskéztünk, lazítottunk.
Innen felsétáltunk a felső jégfalhoz. Ez már impozáns vastagságban tapadt rá a sziklafalra, sok helyen türkizkék burványokat vetett, és homogén, tömör egységnek nézett ki. Mint később kiderült nem csak úgy nézett ki, hanem üveg keménységű is volt. Krisztián nekivágott. A fal alul kis emelkedővel függőlegesbe váltott, majd a felső harmadban színt is váltott és kissé kiugrott. Valahol a fal közepén járhatott barátunk, amikor a völgyből jelzést hallottunk, melyet a menedékházat jártak adtak le. Ők lefelé indultak, nálunk kiépült egy stand.
Eközben már a nap is az utolsókat rúgta, kevés időnk maradt. Ráadásul csak egy kötél volt nálunk, mert a másik a többieknél maradt, ezért már csak egy ember mehetett fel. Gyula előzékenyen átengedte ezt a tisztet nekem. A jég tényleg kemény volt, nagy darabokat hasítottam le, a sok ütés következtében. Nekem persze sokkal könnyebb dolgom volt, mint az előmászónak. A stand valahol a fal felső harmada alatt volt. Innen a színváltozás oka is látszott. A kemény rétegen, egy havas-jeges (habos) réteg volt. Persze ezt az elsőnek le kellett fejteni, ami pont a nyakamba hullott. De minden jónak vége lesz egyszer, én is indulhattam.
Fent a jég ellaposodott, de megtartotta kék színét. Összepakoltunk és egy bevágásszerűségben leereszkedtünk, két otthagyott szög segítségével. Lent összepakoltunk és a hóban lementünk a völgybe. Már sötét volt az erdőn kívül is, és a hőmérséklet is egyre jobban csökkent. Ezért lefelé már mi is igénybe vettük a siklót, így Füreden egyesült a csapat és elindultunk a szállásra, ill. bevásárolni. Este balassagyarmati barátaink is csatlakoztak hozzánk, s ezen népes csapat keretében főzőcskéztünk, lazítottunk.
2.nap
Másnap reggel nagy köd volt, -13Co. Ismét kettéváltunk. Mi hárman visszatértünk, a Nagy-Tarpataki-völgybe, a többiek a Késmárki-csúcsot célozzák meg. Ahogy mentünk felfelé az úton, egyik pillanatról a másikra megszűnt a köd és a zúzmara, s a tiszta, de még sötét háttérben előtűntek a hegyek. Csodálatos látvány. Szokás szerint felgyalogoltunk a Tarajkára, majd tovább az előző napi jéghez. De nem mentünk el a jégig, hanem előtte megálltunk és egy általunk kiválasztott útba kezdtünk bele a sziklán.
Egy kisebb fajta torony emelkedett fölöttünk, azt néztük ki esetleges végső célként. Ehhez képest két kötélhosszat másztunk... Beöltöztünk, Krisztián hágóvassal és jégcsákánnyal indult el az útban. Peti és én hágóvas nélkül és egy csákánnyal követtük.
A sziklán nem látszottak mászás nyomai, inkább több színben pompázó, csúszósnak látszó moha fedte. A szikla maga biztonságos volt, bár több helyen havas-jeges betétekkel volt tarkítva. Az első sima, meredek szikla után kissé ellaposodott és füves párkányok következtek, de nem sokáig. Az második standból elhűlve figyeljük Krisztiánt, hogy miket mászik át előre, miközben a hó alól is kapargatja elő a fogásokat. Később persze mi is ott tornáztunk, nem is érezve a hideget. Az útban legnagyobb barátaink a fagyott fűcsomók, melyekbe biztonságosan fog a csákány.
A nehezebb szakaszt IV-re becsüljük nyári viszonyok között. Persze a téli bakancsban, kesztyűben másképp áll/fog rá az ember egy kis lépésre, vagy a reibungra.
Felérve a harmadik standba úgy döntöttünk, hogy nem kezdünk bele a harmadik kötélhosszba, mert a nap már csak a Középorom (2440m) csúcsa körül világított. Leereszkedtünk és nyugodt tempóban legyalogoltunk az autóhoz.
A másik csapat zöme ezalatt a Hunfalvy-hágóig jut. Onnan már csak Gyula megy tovább a Késmárki-csúcs felé, kb. Hunfalvy-csúcs magasságáig. Innen fordul vissza időhiány miatt.
A sziklán nem látszottak mászás nyomai, inkább több színben pompázó, csúszósnak látszó moha fedte. A szikla maga biztonságos volt, bár több helyen havas-jeges betétekkel volt tarkítva. Az első sima, meredek szikla után kissé ellaposodott és füves párkányok következtek, de nem sokáig. Az második standból elhűlve figyeljük Krisztiánt, hogy miket mászik át előre, miközben a hó alól is kapargatja elő a fogásokat. Később persze mi is ott tornáztunk, nem is érezve a hideget. Az útban legnagyobb barátaink a fagyott fűcsomók, melyekbe biztonságosan fog a csákány.
A nehezebb szakaszt IV-re becsüljük nyári viszonyok között. Persze a téli bakancsban, kesztyűben másképp áll/fog rá az ember egy kis lépésre, vagy a reibungra.
Felérve a harmadik standba úgy döntöttünk, hogy nem kezdünk bele a harmadik kötélhosszba, mert a nap már csak a Középorom (2440m) csúcsa körül világított. Leereszkedtünk és nyugodt tempóban legyalogoltunk az autóhoz.
A másik csapat zöme ezalatt a Hunfalvy-hágóig jut. Onnan már csak Gyula megy tovább a Késmárki-csúcs felé, kb. Hunfalvy-csúcs magasságáig. Innen fordul vissza időhiány miatt.
3.nap
Későn kelünk és nyugodtan reggelizünk, mára valami laza napot ütemezünk. Ma reggel indulnak haza a többiek, csak hárman maradunk, valamint két gyarmati barátunk. Újból az ismerős völgyben állunk, jegezni kellene. De már nincs kedvünk megint magasra felmenni, ezért már a fák között kutatunk jég után. Tegnap láttunk többet is, ezeken biztos nincs senki. Végre megcsillan valami, vadul felvágunk balra. Erre nem jár senki, nyom sincs, a hó is rossz, ráadásul felérve a jéghez az is.
Ha már feljöttünk elindulunk felfelé a fal alatt, hátha belefutunk valamibe. Az út még nehezebb, beszakadunk mindenfelé a fák, bokrok között. Megyünk már egy órája lassan, becélozva egy emelkedőt, ha mögötte sincs semmi, akkor lemegyünk. De van, selymes, türkizkék jegecske egy bevágásban. Nem nagy, de a miénk! Megküzdöttünk érte.
Leereszkedünk egy rézsűn, s máris a hóban húzkodjuk magunkra a cuccot. Elindulunk. Nagyon jó a jég, jó hogy már nem a susnyásban mászunk. A kuloár a jég után balra fordul, a fordulóban megint jég, fölötte havas, jeges, sziklás szakasz. Hurrá!
Ezután megint jobbra fordulunk, firnes, jeges szakasz szép emelkedéssel. Nem állunk meg biztosítani, csak össze vagyunk kötve. Az út összeszűkül, a jég egyre jobb. Visszanézek, szépen feljöttünk.
A jég után törpefenyők között megyünk fel mélyhavas csatornában. Sokat megyünk, tapossuk a havat. Végre megint sziklák, nem kell annyit küzdeni a kötéllel. Jó iramban haladunk, de még messze a gerinc, ha már itt vagyunk, nem kellene visszafordulnunk. Tehát sziklák.
Leereszkedünk egy rézsűn, s máris a hóban húzkodjuk magunkra a cuccot. Elindulunk. Nagyon jó a jég, jó hogy már nem a susnyásban mászunk. A kuloár a jég után balra fordul, a fordulóban megint jég, fölötte havas, jeges, sziklás szakasz. Hurrá!
Ezután megint jobbra fordulunk, firnes, jeges szakasz szép emelkedéssel. Nem állunk meg biztosítani, csak össze vagyunk kötve. Az út összeszűkül, a jég egyre jobb. Visszanézek, szépen feljöttünk.
A jég után törpefenyők között megyünk fel mélyhavas csatornában. Sokat megyünk, tapossuk a havat. Végre megint sziklák, nem kell annyit küzdeni a kötéllel. Jó iramban haladunk, de még messze a gerinc, ha már itt vagyunk, nem kellene visszafordulnunk. Tehát sziklák.
A tegnapitól azért jóval könnyebb, több benne a jég is, igazán lehet élvezni. Átverekedjük magunkat, kezdünk fáradni. Előttünk várfalak tornyosulnak, kutatjuk rajtuk az átjutás lehetőségét. Megállunk kicsit pihenni.
Természetesen a mára tervezett könnyű, rövid program jegyében, csak néhány csoki, és egy kis darab sajt a teljes élelmiszer készletem. A panoráma csodálatos, de a nap kezd lebukni, erejét is fényét is lecsavarták már.
Utunk most füves párkányon vezet, egyenest egy sziklafal tövébe. Itt két lehetőség látszik, mi a jobb oldalit választjuk. Mint később kiderül ez az út kulcspontja. Egy kéménybe kell felmászni, aminek a teteje visszahajlik, és a kiszállás csak a fölötte lévő nagy fűcsomó megcsáklyázásával lehetséges.
Nem kötjük le magunkat a kötélről, sietnünk kell, egyszerre mászunk ketten. A kötél szabályozza a két ember közötti távot, indulok Peti után. Felküzdi magát a kéményen, én már a közepén állok, nyakamba hull a hó. Sietnem kell, nehogy egy kényes pillanatban fogjam, illetve rántsam meg őt. A szikla jeges, havas, hol a fenébe mentek ezek fel? Azért felküzdöm magam, a két jégcsákány biztatóan megáll a fűcsomóba, felhúzódzkodok. Később visszanézem a képeket, semmi különös nehézség, kitettsége nem látszik.
A kémény felett is megküzdök néhány sziklával, végre a standban vagyok. Jól választottunk a völgy kitárul, havas, kényelmes út visz fel a sziklák alá, amik a gerincet rejthetik.
A sziklákhoz érve könnyű terep vár. Levesszük a kötelet. Megyünk felfelé egy kisebb kilátópont felé, nagyon reménykedünk.
A nap fénye vészesen csökken, fáradságunk nő. Végre kilátunk, ott a Nagyszalóki-csúcs (2453m). A turistaúton emberek mozognak, mint a hangyák! Nem érünk oda sötétedés előtt. Balra fordulunk, megyünk vagy 20-30 métert, és elérjük a kék jelzést.
Tarajka fölött vagyunk, a nap már az utolsókat rúgja, éppen, hogy csak kilátszik a Királyhegy mögött. Alant a völgyben valamelyest visszahúzódott a köd, felfedi a napok óta rejtegetett tájat. Éles határvonal van a köd és a nap birodalma között.
Természetesen a mára tervezett könnyű, rövid program jegyében, csak néhány csoki, és egy kis darab sajt a teljes élelmiszer készletem. A panoráma csodálatos, de a nap kezd lebukni, erejét is fényét is lecsavarták már.
Utunk most füves párkányon vezet, egyenest egy sziklafal tövébe. Itt két lehetőség látszik, mi a jobb oldalit választjuk. Mint később kiderül ez az út kulcspontja. Egy kéménybe kell felmászni, aminek a teteje visszahajlik, és a kiszállás csak a fölötte lévő nagy fűcsomó megcsáklyázásával lehetséges.
Nem kötjük le magunkat a kötélről, sietnünk kell, egyszerre mászunk ketten. A kötél szabályozza a két ember közötti távot, indulok Peti után. Felküzdi magát a kéményen, én már a közepén állok, nyakamba hull a hó. Sietnem kell, nehogy egy kényes pillanatban fogjam, illetve rántsam meg őt. A szikla jeges, havas, hol a fenébe mentek ezek fel? Azért felküzdöm magam, a két jégcsákány biztatóan megáll a fűcsomóba, felhúzódzkodok. Később visszanézem a képeket, semmi különös nehézség, kitettsége nem látszik.
A kémény felett is megküzdök néhány sziklával, végre a standban vagyok. Jól választottunk a völgy kitárul, havas, kényelmes út visz fel a sziklák alá, amik a gerincet rejthetik.
A sziklákhoz érve könnyű terep vár. Levesszük a kötelet. Megyünk felfelé egy kisebb kilátópont felé, nagyon reménykedünk.
A nap fénye vészesen csökken, fáradságunk nő. Végre kilátunk, ott a Nagyszalóki-csúcs (2453m). A turistaúton emberek mozognak, mint a hangyák! Nem érünk oda sötétedés előtt. Balra fordulunk, megyünk vagy 20-30 métert, és elérjük a kék jelzést.
Tarajka fölött vagyunk, a nap már az utolsókat rúgja, éppen, hogy csak kilátszik a Királyhegy mögött. Alant a völgyben valamelyest visszahúzódott a köd, felfedi a napok óta rejtegetett tájat. Éles határvonal van a köd és a nap birodalma között.
A furcsán sárgás lenti területet elmerülten nézzük, majd elkezdünk pakolni, megisszuk maradék teánkat. Még nagy ereszkedés áll előttünk az autóig, egy kellemesen jegesre taposott úton.
4.nap
Utolsó nap jegezni szeretnénk. Hosszas tanácskozás után felmerül, hogy menjünk a Paradicsomba mászni. Összepakolunk, és hárman elindulunk. Káposztafalván a parkolóba sok autó fogad. Többsége lengyel, magyar, pár szlovák, reméljük csak túrázók. A Száraz-víz szurdokát választjuk, mert ott viszonylag keveset kell gyalogolni a jégig. A patak rendesen be van fagyva, néhány helytől eltekintve. Felérve az első jéghez, nagy hangzavar fogad. Sokan vannak ott, hangosak, a jég kész lépcsőház, annyi 'lik' van rajta. Szinte szerszám sem kellene hozzá. Kicsit visszamegyünk, balra találunk egy jeget, ami reméljük tovább tart, mint amit látunk.
Felmászva kissé csalódunk, mert a jég véget ér, de szerencsére feljebb egy áthajló szikla van, ami alatt látunk valamit, elindulunk felfelé. Több mászható jég is feltűnik, itt maradunk. Egy hatalmas, kidőlt fáról biztosítunk. A jég meredek, és kemény, sokat kell csépelni. Itt időzünk, amíg erőnk és kedvünk bírja. A hely nagyon szép, csendes, elzárt.
Tartósan hideg van, ködös-borongós az idő. Kellemesen elfáradva és élményekkel telve kezdünk pakolni. Ahogy lefelé megyünk az alsó jég felé, feltűnnek barátaink is, akik később indultak utánunk. Jelzünk nekik, leereszkedünk. Öltözünk, teázunk, ők még másznak egy hosszat. Elindulunk lefelé a jeges patakon.
A kempingbe érve bemegyünk az étterembe, de kitántorodunk a tömeg láttán. Visszamegyünk az autóhoz és elindulunk haza...
Felmászva kissé csalódunk, mert a jég véget ér, de szerencsére feljebb egy áthajló szikla van, ami alatt látunk valamit, elindulunk felfelé. Több mászható jég is feltűnik, itt maradunk. Egy hatalmas, kidőlt fáról biztosítunk. A jég meredek, és kemény, sokat kell csépelni. Itt időzünk, amíg erőnk és kedvünk bírja. A hely nagyon szép, csendes, elzárt.
Tartósan hideg van, ködös-borongós az idő. Kellemesen elfáradva és élményekkel telve kezdünk pakolni. Ahogy lefelé megyünk az alsó jég felé, feltűnnek barátaink is, akik később indultak utánunk. Jelzünk nekik, leereszkedünk. Öltözünk, teázunk, ők még másznak egy hosszat. Elindulunk lefelé a jeges patakon.
A kempingbe érve bemegyünk az étterembe, de kitántorodunk a tömeg láttán. Visszamegyünk az autóhoz és elindulunk haza...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése